Mindenünk az autó....

Talán felmerülhet bennetek a kérdés hogy miért írok verseket.

Nos azért mert szerintem az egyik legkifejezőbb dolog amiben kiadhatjuk magunkból a szomorúságot, bánatot vagy éppen a düht, illetve az örömöt.
Akárcsak a zenében.
Tulajdonképpen a zenéknél is van sokszor hogy rímelnek a szövegek végei, így mondhatni a zenék a versek zenés fajtái.

Azonkívül hogyha vannak is barátaink akiknek elmondjuk a fájó érzelmeket - vagy épp a boldogokat - nem árt hogyha le- kiírjuk magunkból.

Én azért írok verseket mert bár barátaim vannak, de van amikor én se akarom traktálni őket a problémáimmal, viszont ugyanakkor úgy érzem azt ami belül van és fájdalmas, azzal hogy kiírom vers formájában, utána kicsivel könnyebb.

Általában ha ihletet kapok akkor rögtön a telefonomba szoktam leírni az ilyenkor megszületett műveket, de van mikor csak ülök a vonaton és eszembe jut Ő és máris jönnek a rímek.

Persze nem azt mondom hogy elmúlik a fájdalom vagy megszűnik.
Nem.
Az ugyanúgy ott lesz továbbra is és szépen az idő múlásával halványul-gyengül az erőssége, de azzal hogy kiírom magamból vers formájában, utána - én legalábbis úgy érzem - könnyebb.

Azonkívül pedig a szívünknek kedves hölgyjelöltek meghódítására is alkalmas, de sajnos manapság már a "jó a segged kő kóla?" elv a bevett és ezek a régi szívet megdobogtató szokások halnak kifelé.

A világunk korcsosul ez nem kérdés, hiszen manapság már az emberek is egyre nehezebben tudnak megbízni a másikban - vagy egyáltalán nem.
Példának hoznám fel a stopposokat, vagy az aluljárókban lévő kolduló embereket.
Van aki persze megszánja őket, de - én legalábbis - nem tudok bízni bennük hogy azt a keveset amit adnék, nem-e egy felesre költené el, csakhogy pár percre újra felejtse a jelenlegi állapotát.

Azonkívül pedig manapság a kapcsolatokban is az emberek együtt vannak és aztán lesz valami - pl ráun (igazából ezt az okot nem is szoktam érteni hogy lehet valakire ráunni, aki akkor - míg velünk van - úgy érezzük Ő a legnagyobb kincs amit valaha kaptunk az élettől) vagy hajtja a vére, nem tud magának parancsolni - és szépen megcsalja a párját ahelyett, hogy megbeszélné a dolgokat azzal az emberrel aki - elvileg - a legfontosabb számára.

Lehet hogy bennem van a hiba és egyszerűen én nem vagyok "normális" a mai helyzetet nézve, ugyanis se nem iszom, nem dohányzom, bulikba se járok és sose kerestem az egyéjszakás kalandokat.
Mondhatni egyenesen unalmas vagyok, bár én inkább úgy mondanám a magam módján érdekes :)

Persze én is tévedhetek ez tény, de szerintem a hozzám hasonló emberek sokkal jobban tudják becsülni az őszinteséget, barátságot és jobban tudják a szerelmet becsülni mint az olyanok, akik csak lazán belemennek egy kapcsolatba úgy hogy közben van párjuk, aztán mondván "könnyen talál magának másikat" elven mozog mert megszokta hogy válogathat.

Tévedés ne essék most úgy tűnhet nagy az egóm, de ahogy a versekben is szoktam írni én se vagyok tökéletes és ezzel tisztában vagyok.
De talán nem is létezik tökéletes ember.
Mert bár mindenki alapvetően ugyanolyan, mégis mindenki egy kicsit más egyéniség.

Úgyhogy ezért írok verseket, hogy a fájdalmat kiadjam magamból ami bár ugyanúgy jelen van továbbra is, mégis valamelyest úgy érzem utána könnyebb.

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat